Pszichológusként a Károli Gáspár Református Egyetem klinikai és egészségpszichológiai MA szakirányán végeztem, ezt követően a Debreceni Egyetemen szereztem felnőtt klinikai szakpszichológus képesítést. 2015 óta veszek részt jungi analitikus képzésben, egyéni tanulmányi önismeretemet is ebben a módszerben szereztem.
Munkám során elsősorban pszichodinamikus megközelítésben dolgozom, de érdeklődésem kiterjed az egzisztencalista pszichológiára és a trauma eredetű pszichés zavarok kezelésére is.
2013 óta dolgozom pszichológusként. Az első években több oktatási és szociális intézményben, valamint az egészségügyben láttam el pszichológusi feladatokat. 2014 óta folytatok segítői munkát pszichiátriai területen, a Váci Pszichiátriai Gondozó Intézet pszichológusaként. 2018-tól magánrendelés keretein belül is fogadok pszichológiai tanácsadás vagy terápia céljából jelentkező klienseket.
Munkám során a kezdeti problémafeltárás függvényében egyéni pszichológiai tanácsadást, illetve ahol szükséges, alappszichoterápiát biztosítok klienseim számára. Ennek kerete mindkét esetben heti egy, 50 perc hosszúságú találkozás.
Forduljon hozzám bizalommal a következő problémák esetén:
- depresszió
- szorongásos zavarok (pánikzavar, fóbiák, kényszeres zavarok)
- alvászavarok
- evészavarok
- lelki trauma eredetű zavarok
- személyiségzavarok
- párkapcsolati problémák
- önértékelési- és életviteli nehézségek
- veszteségek (gyász, válás, súlyos betegségek)
- családi, párkapcsolati vagy munkahelyi konfliktusok.
Ár
Egy alkalom (50 perc) díja 14.000 forint.
Időpont egyeztetéshez kérjük hívja az alábbi számot:
(mobilról kattintva azonnal hívható)
Bejelentkezés:
hétfő, kedd, szerda
16:00-20:00 között
csütörtökön
10:00-14:00 között
péntek
9:00-13:00 óra között
Ha a telefont éppen nem tudjuk felvenni, visszahívjuk Önt!