Hétfő, kedd, szerda 16-20 óra; csütörtök 10-14 óra; péntek 9-13 óra között.

Tusor Lilla

Pszichológus, felnőtt klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, képzés alatt álló családterapeuta

Rendelési idő:
Szerda: 8:00-16:00,
Online formában (közösen egyeztetett időpontban)

Diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem 2009-ben klinikai-, és családpszichológia szakirányon. Hivatásom gyakorlásában már a kezdetektől hatott rám a rendszerszemlélet, melyet egyénekkel végzett munkám során is használok. Hiszem és tapasztalom, hogy az emberi lélek megértésének és gyógyításának egyik alapköve, hogy megismerjük hogyan működik kapcsolataiban, és élete főbb színterein, milyen mintákat hoz, hogyan hat környezetére. Magánpraxisban folytatott munka mellett középiskolában, családsegítőben dolgoztam, majd krónikus betegekkel és hozzátartozóikkal foglalkoztam kórházban és edukációs programokon, segítő csoportok keretein belül. Szakmai szemléletemet a pszichodinamikus és az integratív megközelítés, valamint egzisztenciális pszichológia formálta.

„Az ébredéshez soha nem lehetünk túl öregek”

„Sokan azért félnek az önfeltárástól, mert azt hiszik van bennük valami eredendően elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan. Így, amikor teljes egészében feltárják magukat és mégis elfogadással találkoznak, komoly segítséghez jutnak.”

Irvin D. Yalom

A közös munka során két-három alkalmas problémafeltáró szakasz után közösen tűzzük ki a célokat és egyezünk meg a keretekben, melyek segítenek minket.

A főbb nehézségi körök, mellyel hozzám fordulhatnak:

Ár: 

14.000 Ft / alkalom

Időpont egyeztetéshez kérjük hívja az alábbi számot:

(mobilról kattintva azonnal hívható)

Bejelentkezés:

hétfő, kedd, szerda

16:00-20:00 között

csütörtökön

10:00-14:00 között

péntek

9:00-13:00 óra között

Ha a telefont éppen nem tudjuk felvenni, visszahívjuk Önt!