Mi is a pánikbetegség?
A pánikbetegséget a szorongásos zavarok között találjuk, ugyanis hirtelen, látszólag kiváltó ok nélkül epizodikusan jelentkeznek az intenzív, szorongásos tünetek.
A pánikrohamot megtapasztalók többek között heves szívdobogásról, szívverésről, izzadásról, remegésről, torokszorításról, fulladás érzésről, mellkasi fájdalomról, hányingerről, hidegrázásról, vagy kontrollvesztésről, illetve intenzív halálfélelemről számolhatnak be. A tünetek fellépése önmagában még nem jelenti azt, hogy az illető pánikbeteg. A diagnózis felállításához ugyanis több tünet együttes fellépése, illetve azok újbóli megjelenése miatti későbbi folyamatos aggodalom, s emiatt a viselkedés megváltozása szükséges. A pánikbetegség éves szinten számos európiai országban a serdülők és a felnőtt lakosság 2-3%-át érinti. A zavar jellemzően két-háromszor gyakrabban jelentkezik nők körében, valamint 20 és 30 éves kor között indul.
Miért fontos a pánikzavar kezelése?
A pánikrohamot átélők gyakran tartanak egy újabb roham bekövetkezésétől, melynek következtében előfordulhatnak különböző, a viselkedésben bekövetkező változások, mint például egyes helyzetek, szituációk elkerülése. Így előfordulhat, hogy az érintett személy a pánikroham újbóli megjelenésétől való félelméből adódóan nem mer tömegközlekedésre szállni; elkerüli a zsúfolt tereket, vagy csak kísérettel képes elhagyni otthonát; megszakítja korábbi kapcsolatait; felhagy a korábban végzett fizikai tevékenységekkel.
Szintén gyakori, hogy a pánikrohamokat különböző, ún. pszichoaktív szerek segítségével, vagy éppen ellenkezőleg, bizonyos gyógyszerek elhagyásával (melyekről az egyén azt feltételezi, hogy szerepet játszhat a rohamok megjelenésében) igyekeznek a zavarral küzdők kontrollálni.
A betegség megjelenhet önállóan, de gyakran társulnak hozzá egyéb pszichés megbetegedések is: más típusú szorongásos zavarok; hangulatzavarok, depresszió; kényszerbetegség; különböző szerek használata; valamint testi-szervi betegségek. A krónikusan, hosszú ideje fennálló pániktünetek önmagukban is magas rizikót jelentenek az öngyilkosságra nézve, mivel az érintett személy tartósan azt érzi, hogy nem képes megküzdeni, kontrollálni a tüneteket.
A tünetek súlyosbodása tehát nemcsak a mentális, hanem a fizikai állapotra is hatást gyakorol, s problémákat okozhat az önálló életvitel, a társas kapcsolatok folytatásában, valamint veszélyezteti a munkaképességet is. Ha a pániktünetek fellépését követően Ön is észleli, hogy megváltozik korábbi életvitele, viselkedése, érdemes mielőbb felkeresni egy pszichiáter szakorvost és pszichológust.
Hogyan történik a pánikbetegség kezelése?
A súlyosabb formájú, krónikusan fennálló pánikbetegséget ideális esetben gyógyszeresen és pszichoterápiásan is érdemes kezelni. A leghatékonyabb gyógyulást a két terápia együttese adja: az ún. farmakoterápiás (gyógyszeres) kezelés segít csökkenteni a pánikrohamokat és a később fellépő szorongásos tüneteket, míg pszichoterápia a zavar kialakulásához hozzájáruló pszichés tényezőket tárja fel. Az utóbbi megközelítés szerint különféleképpen értelmezhető és kezelhető terápiásan a pánikzavar.
A tünetek kialakulásában többek között szerepet játszhatnak tudattalan belső pszichés konfliktusok; a testi tünetek téves, ún. katasztrofizáló értelmezés és az alacsony önhatékonyság együttese; kiemelhető a veleszületett neurofiziológiai sérülékenység és ebből adódóan a társas kapcsolatok zavara (mivel a személy tévesen értelmez egyes jelzéseket, érzéseket, szándékokat); korai traumatikus események, kapcsolati veszteségek és kötődési zavarok; valamint diszfunkcionális családi minták, kapcsolatok (a családtagok túlságosan egymás életébe fonódnak, a konfliktusokba további személyeket vonnak be, vagy ennek ellenkezőjeként merevek a tagok közötti határok) szerepe is.
A pszichológus szakemberrel való közös munka során a cél a zavar kialakulásában szerepet játszó egyéni tényezők feltárása és a pszichés folyamatok átdolgozása.
Nagy Nikolett, pszichológus, felnőtt klinikai szakpszichológus jelölt
