Bejelentkezés: hétfő, kedd 16-20 óra, szerda, csütörtök, péntek 12:00-16:00 között

Prcsity Violetta

Pszichológus,
Krízistanácsadó szakpszichológus,
Mediátor,
Képzésben lévő családterapeuta

Rendelési idő:
Csütörtök: 8:00-16:00,
Péntek: 7:30-20:00,
Online formában is (közösen egyeztetett időpontban)

Üdvözlöm, Viola vagyok, krízistanácsadó szakpszichológus, mediátor, pár- és családterapeuta jelölt.

Mindig szerettem emberekkel foglalkozni. A pszichológia a kezdetektől fogva vonzott. Hosszú utat jártam be a segítő szakmában, mire megtaláltam a végleges helyemet. Eleinte egészségügyi és szociális területen, később pedig az állami szférában igyekeztem segíteni a velem kapcsolatba kerülőket. 2012 óta dolgozom pszichológusként, 2015 óta pedig magánrendelésen is fogadom a hozzám fordulókat.

Hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül. Az életben számtalan nehézséggel, problémával, veszteséggel találkozunk. Van, amikor leküzdhetetlennek tűnik az akadály, kétségbe esünk és elveszítjük az önmagunkba, a szeretteinkbe, és akár az egész világba vetett hitünket. Ilyenkor jól jön valaki, aki meghallgat, elfogad, megért, együtt gondolkodik velünk anélkül, hogy megmondaná, mit tegyünk.

Pszichológusi munkámat alapvetően meghatározza a rendszerszemlélet, a személyközpontú és resztoratív módszerek alkalmazása. Fő érdeklődési területem a bántalmazás, a kapcsolaton belüli erőszak, az áldozatok segítése.

Hiszem, hogy a válaszok életünk nagy kérdéseire bennünk vannak, csak néha nem találjuk meg egyedül a hozzájuk vezető utat. Tegyük meg közösen ezeket a lépéseket, keressen bizalommal!

Ezen kívül az alábbi témákban várom jelentkezését:
Ár:

Konzultációs díj: 15.000 Ft/alkalom

Diákok, közalkalmazottak és fegyveres testületi tagok részére kedvezmény

Képzések:

2021- Sématerápia képzés

2020-2021 EMDR level 1-2. :  EMDR practicioner vizsga előtt

2017-2020 Családterápiás képzés

2013-2015 Krízistanácsadó szakpszichológus, Budapest

2010-2012 Pszichológus – Munka- és szervezetpszichológia szakirány, Pécs

2007-2010 Viselkedéselemző, Pécs

1996-2000 Általános szociális munkás – igazságügyi orientáció, Szeged

Továbbképzések:

Mediátor képesítés (2016)
Williams életkészségek stresszkezelő- és kommunikációs tréning
Személyközpontú terápiás ismeretek
Mindfulness saját élmény és elmélet
Pszichodráma önismeret
Segítő munka a párkapcsolati erőszak áldozataival -képzés, NANE

Munkahelyek:

2015 – pszichológus magánrendelés
2003-2019 nevelő, majd pszichológus igazságügyi, alkalmazott terület (Balassagyarmat, Budapest, Vác)
2002-2003 szociális munkás (Szeged)
2000-2002 asszisztens, ALC munkatárs (Szeged)
1997-2000 ápoló (Szeged)

Időpont egyeztetéshez kérjük hívja az alábbi számot:

(mobilról kattintva azonnal hívható)

Bejelentkezés:

hétfőn, kedden

16:00-20:00 között

szerdán, csütörtökön és pénteken

12:00-16:00 között

Ha a telefont éppen nem tudjuk felvenni, visszahívjuk Önt!