Bejelentkezés: hétfő, kedd 16-20 óra, szerda, csütörtök, péntek 12:00-16:00 között

Önismeret, személyiségfejlesztés

Mi a személyiség?

A személyiségünk röviden megfogalmazva az, ami egyedivé, mindenki mástól megkülönböztethetővé tesz bennünket. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma személyiség. A személyiségünk hatással van életünk minden területére (barátságok, párkapcsolat, munka stb.), ahogy életünk minden területe és eseménye is hatással lehet személyiségünk formálódására.

Az emberek személyisége nagyon összetett, rengeteg tényező összjátékaként alakul ki, fejlődik tovább. Az öröklött jellemzők (pl. temperamentum) mellett nagyon nagy szerepük van a tapasztalásoknak, életesemények megélésének is. Éppen ezért, minden, ami velünk – vagy akár őseinkkel – valaha történt meghatározza személyiségünket és ezen keresztül a világhoz való viszonyulásunkat, gondolkodásunkat, érzelmi életünket. A személyiség kialakulása egy folyamat, mely születéskor – vagy már azt megelőzően – kezdődik, életünk első huszonegy néhány évében a legintenzívebb, de jó esetben egész életen át tart.

Ha tudjuk azt, hogy a személyiségfejlődésre nagy hatást gyakorol mindaz, amit megtapasztalunk, átélünk, akkor már aktívan kereshetünk olyan lehetőségeket, melyek a harmonikus személyiségfejlődéshez segíthetnek hozzá. Így jutunk el az önismeret fogalmához.

Mi az önismeret?

Az önismeret nem más, mint saját személyiségünk, azaz érzéseink, gondolataink, viselkedésünk és ezek egymással való kölcsönhatásainak a felismerése, megértése. Azaz saját működésünk mozgatórugóinak felfedezése. Amennyiben megérjük, hogy bizonyos helyzetek, emberek miért hoznak ki belőlünk adott érzéseket, gondolatokat és viselkedést, máris nagy lépést tettünk személyiségünk fejlődésének irányába.

Önismeretre a hétköznapok során is szert tehetünk, ha megfigyeljük és megértjük saját reakcióinkat és mások ránk adott reakcióit. Ezek alapján rájöhetünk arra, hogy mi az bennünk, ami hatékonyan működik, jólétünk szolgálatában áll (pl. kitartásunk miatt elérhetjük céljainkat) és mi az, ami hátráltat bennünket (pl. kritika hatására rendre sokkal rosszabbul teljesíthetünk). Ha látjuk, hogy mik az erősségeink, akkor tudjuk, hogy mire alapozhatunk. Ha látjuk, hogy mi az, ami nehézséget okoz számunkra (pl. kritika hatására önértékelésünk összeomlik), akkor megpróbálhatjuk a negatív következményekkel járó reakcióinkat megérteni, majd átalakítani olyan módon, hogy saját vágyainkat, céljainkat szolgálhassák.

Hogyan segíthet a pszichológus az önismeretben, a személyiség fejlesztésében?

Az is megtörténhet, hogy a problémás reakcióinkat nem is vesszük észre, csupán az tűnik fel nekünk, hogy az élet bizonyos területén elakadunk. Újra és újra ugyanazokkal a problémákkal, nehézségekkel, hibákkal szembesülünk, és nem értjük, hogy ez miért történik. Ilyenkor nagyon hasznos lehet egy külső szem, aki segíthet meglátni az elakadás helyét, esetleg okát is.

A pszichológiai segítségnyújtás egyik fontos formája az önismereti munka. Magyarországon egyéni és csoportos önismeret is elérhető, a kettő közti választást számos szempont határozhatja meg (intenzitás, anyagi és időbeli elköteleződés mértéke stb.). Mindkét forma esetében a kliens segítséget kaphat abban, hogy jobban ráláthasson elakadásaira és hatékonyabban tudjon megküzdeni az élet nyújtotta kihívásokkal. Az önismereti munka nem mindig kellemes, nem mindig könnyű. Viszont a befektetett energia sokszorosan megtérülhet azáltal, hogy a korábbiaknál sikeresebb, kiegyensúlyozottabb életvezetésre lehetünk képesek általa.

Sebestyén Johanna, pszichológus, gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus jelölt

Önismerettel, személyiségfejlesztéssel foglalkozó szakembereink:

Bencsik Judit, Bodnár Helga, Bognár Vivien, Csökli István, Egey Kornél, Farkas Edit, Egri-Nagy Tímea, Gajdos Panna, Janovics Ferenc, Kolosváry Eszter, Kőrösy Sára, Mendi Rózsa, Moldoványi Csilla, Molnár-Gábor Dalma, Paksa Éva, Péntek Orsolya, Pigniczkiné dr. Rigó Adrien,  Prcsity Violetta, Sebestyén Johanna, Sever Zsófia,  Szász Orsolya, Tábit Sarolta, Toma Mónika, Tóth Laura, Tusor Lilla, Valkár Anna, Vig Luca

Időpont egyeztetéshez kérjük hívja az alábbi számot:

(mobilról kattintva azonnal hívható)

Bejelentkezés:

hétfőn, kedden

16:00-20:00 között

szerdán, csütörtökön és pénteken

12:00-16:00 között

Ha a telefont éppen nem tudjuk felvenni, visszahívjuk Önt!